Mindig szeretnék idejutni, de csak leveleket van erőm írni. Mindkét gyermekecske jól van végre és én is :)
2 napja alszunk is éjjel...vagyis nem 800x kelek, hanem csak 8x. Ez is már haladás.
Atika nagyon huncut, tegnapi tudományai: kungfuzás(lőttem neki egy kungfu pandát a turiban) és fürcsi közben szépen tolja brummogva a hajót a víz tetején.
Anna baba dumagép, néha kiakasztó, hogy nálam is többet tud beszélni :D
Jövő héten jön a mikulás!!! Már nagyon várjuk. Bár egyszer Anna azt mondta, hogy neki nem fontos, hogy itthon jöjjön a miku, csak az ajándékot hagyja itt. Mit kér: lila pónit rózsaszín szívecskékkel. Igazit természetesen! Agyaltunk, hogy honnan szed ilyen hülyeségeket, míg a mama mesélt neki egyszer ilyen csodás dolgokat, de úgy, hogy ilyen tényleg van. Gratulálok mutter! A gyerek teljesen be van hülyítve :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babatudományok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 28., csütörtök
2011. április 17., vasárnap
Oltás, mindenféle, első bilizés, fogyizás:)
Szerencsésen túlestünk a szurin. Babu kicsit sírt, de nem volt vészes. Előtte meg lejártam a lábam a városban, a házadót rendeztem. Meg aztán d.u. is azt intéztem.
A szurira visszatérve, a kocsiig Ancsi sétálni akart és nem akarta fogni a kezem(fájt a karja), így a babahámban jött mellettem. Nagyon élvezte, hogy nem esik hasra a gödrös járdán és bármikor lehajolhat megnézni a számára érdekes dolgokat. Persze az emberek nagy része szemét anyaként nézett rám. Sőt egy pasi tisztára kiakadva jött nekem, hogy mit képzelek, meg mit kínzom a gyereket, meg különben is így a kutyát viszik.
A héten keményen nyomtam a kondizást és naggyon tuti kis edzéstervet kaptam! Pont oda edzek, ahol sok a zsírom. Fogyok is lassacskán. Már rámjön a régi(legnagyobb) nacim, igaz nagyon nehézkesen megy benne a leülés-így még nem hordom. Már a kondiban is mondták, hogy eléggé nagy rám a nacim:) de ugye minek vegyek, ha hamarosan jó lesz a régi is?
Atika sokat dolgozik, így gyakran vagyunk Anyuéknál. Nem is főztem és a sütés...szóval ideje már valamit alkotnom. Petra adott kölcsön formát, amiben sütnöm kell valamit szerdáig, mert nekem biztosan jobban megy, mint neki. Aha...nos ezt kétlem:) Meg aztán kellene egy csomó fondantot is begyúrnom, mert tortát szeretnék készíteni húsvétra. Bár én max. egy villával eszek majd, mert ugye fogyózok és nekem a szénhidrát igen jó barátom:( Bár elmondhatom, hogy már több napja max. 1 szelet szeletelt t.k. kenyeret vagy még annyit sem eszem naponta.
Ancsika napirendje meg eléggé odavan, mióta volt ez a szeles idő. Változó az étvágya is, de persze ez a fogzás miatt is van. Este legkésőbb 10-kor elalszik, reggel 7-8 felé eszik álmában 120ml tápot és szunyál majdnem 10-ig. Néha még kelteni is kell. Délután is alszik 2-3 órát. Eleven, pakol mindent.
Kibújt a 9. fogacskája is tegnap előtt.
Tegnap este kétségbe esve nyöszörgött hol nekem, hol Atinak. Fájt a pocija, nehezen jött a kaki. Valószínűleg segítséget akart kérni, hogy mi legyen, mert azt tudja, hogy ilyen estere van bili is. Gyorsan behoztam, ruhát, pelust lerántottuk róla és rátettem a bilire. Addigra meggondolta magát és nyűgi lett, így pár pillanat múlva felugrott és....ott volt egy kis kaki. Kapott wc papírt is, mert neki az nagy kincs. Nagyon örültünk, igaz azonnal szellőztetni kellett a szobát:)))) Szóval mielőtt Apa kidobta a vacsiját, gyorsan a wc-be öntöttük a cuccot és Ancsi élvezte, hogy nyomhatja a gombot és a víz leviszi a büdit. Utána is többször visszament és szaglászott ott és mondta: Fúúújjj:)
De persze ez csak egyszeri alkalom volt, majd kell még neki idő, mire ezt jobban érzi.

2011. április 9., szombat
Gyúrás ezerrel
Keddi kondizáskor végül nem sokat könnyítettem, csak néhány súlyt vettem kisebbre. Majd szerdán és csütörtökön is voltam és elég keményen edzettem, így jövő héttől nehezebb gyakorlatokat kapok, mert ügyi vagyok a nőci szerint. Egyébként 3kg mínusz rengeteget számít, mert hiába vagyok gyengébb a betegség miatt, a kevesebb zsírtól könnyebben mozgok.
Szerdán babakocsival mentünk Anyuhoz meg haza is. Teljesen ki is merültem estére a nagy sétába, meg volt hajfestés meg mászkálás gyalog! Igen, Kálmánka itthon pihent a garázsban és én gyalogoltam, ami nagy szó:) Csüt. d.u. is gyalog mentem ügyintézni: posta, turi(mert Ancsi minden göncét leeszi gyümivel-mivel a Mama nem tesz elé semmit és kellett játszós ruci). Tesómnál is voltam, mert ugye én mindig hülye vagyok és próbálok békülékeny lenni vele. Végül is jól elbeszélgettünk. Ja bejelentkeztem pedikürbe. Még sose voltam, mert irtó csikis a talpam:) De elhatároztam, hogy mivel nemsoká 3. x-be lépek(na jó még jó pár hónap van addig), jól akarok kinézni. Így tesómhoz is elmegyek nagykezelésre, mert a bőröm...nagyon gáz. Már csak a fodrász van hátra és asszem jó is leszek. Azért egy kis szoli sem ártana...na de ne legyek telhetetlen.
Hazafelé vettem cumisüveget, szivacsos matricákat, kis gereblyét(mert csak 70Ft volt) és egy babapórázt. Ja meg Reniékhez is beugrottam, kapott Kori is gereblyét:)
Ancsika imádja a pórázt, lelkesen szaladgál vele és legalább nem esik hasra, ha meghúzzuk, mert rövid a szára. Majd csinálok képet róla. A matricákat a kiságy köré raktam a szekrényre és az ajtóra, így egész cuki babasarkunk van. Mert még velünk alszik. A szobája még nem áll sehogy se, de egyébként nem zavar minket semmiben, elfér itt. Meg nyáron a szobácskája a legmelegebb a házban és csak jövőre fogunk oda légkondit venni. Remélhetőleg addigra fogyok vmennyit és ha nem jön semmi közbe, talán a kistesó projektbe is belekezdhetünk.
Pénteken nagy szélvihar volt, így elnapoltuk a Ringatót Renivel, mert jövő héten megyünk 15 hós oltásra, nehogy vmi legyen a gyerkőcökkel. D.u. jött hozzánk Hajni látogatóba, majd mentünk Anyumékhoz és vittük Korit is, mert Reni dokihoz ment, így ismét bébicsősz lettem. Kori persze halálra rémült, hogy elveszem anyájától, betuszkolom a kocsiba és elrabolom. Mikor Ancsit meglátta, már megnyugodott. Annám meg igazi kis ápolónő volt, mert törölgette Kornél nóziját és a könnyeit, simogatta, leült mellé és a kezét fogta meg odabújt a buksijával hozzá. Azelőtt ilyet nem csinált, biztosan nagyon sajnálta Korit. Édesek voltak együtt.
Ancsika szavai is bővültek: köszi, tessé(tessék), pusziii(punci vagy puszi, attól függ mennyire hosszan mondja az i-t). Tudja mi a különbség a motor és az autók hangjában. Szagolgatja a virágokat, szól, ha fúj a szél. De bilizni nem akar. Pedig pár napja reggelente kakil, de ma is intett, hogy neki bili nem kell. Majd később úgyis rájön, hogy jó móka-persze nem nekem:)
Énekli a Barik köztöt: Júújjj ééééé áááááá
Szokott nyögni, ha felkel, lehajol: juj, jaj, húúú, hoppá és mikor felveszi: na! Kis bohócom:D
Szeret rajzolni mindenféle papírra és tudja, hogy a lufit fújni kell. Tegnap meg a kazánban látta a tüzet és annyira próbálta elfújni 2 m-ről, hogy a végén már nyálacskája is jött.
Kapott hajcsatokat, bár inkább szopogatja, amikor csak teheti. Azért ma igyekszem megint valami frizut kreálni neki, mert sógoromékhoz megyünk vendégségbe-bár most épp aktívan fogyózok, de azért meg fogom kóstolni, hiszen halászlé lesz, az meg ugye felénk alap, hogy enni kell. Anna is imádja.

Címkék:
bababeszéd,
babatudományok,
blabla,
femili,
kondi,
shopping
2011. március 16., szerda
Első cipőcske
Kis drágánk ma ébredés után egyből sétálni akart, reggelihez is húzta a kabátját , annyira ment volna. Így kondi után elmentünk cipőt venni. Bementünk az első boltba-a 2 közül- és meg is vettük az egyetlen felpróbált kiscipőt.
Mikor hazaértünk, gyorsan elmentünk sétálni és kb. 10 perc alatt teljesen sikerült a cipő orrát leamortizálni:)
Azután délután is sétáltunk egy nagyot és sikerült a sárban is megfürödni kicsit-de ugye gyereknél ez természetes:)
Mikor hazaértünk, gyorsan elmentünk sétálni és kb. 10 perc alatt teljesen sikerült a cipő orrát leamortizálni:)
| Egyedül indult le a lépcsőn |
| Integetve elszaladt :) |
Címkék:
babatudományok,
blabla,
cipőcske,
képek,
shopping
Eseménydús március idusa
Nálunk mindig történik valami:) Hétfőn szerencsésen megjártuk Pétervásárát. Ancsim is jól bírta az utat. Anyumék nem voltak valami jól, így tegnap nem bírtam Annát elvinni hozzájuk és edzeni sem jutottam el:( Sebaj, mert Reniék beígérkeztek délutánra, így kitaláltam, hogy sütök linzert. Begyúrtam, kaját a sütőbe vágtam, mire felkelt az én kisleánykám és közölte, hogy szipőőőő!!! Ami annyit jelent, hogy most azonnal cipőt kell felhízni neki. Na ilyen sem sűrűn van, de most teljesen komolyan gondolta.
A kinőtt cipőt nyomogatta a lábára, de abban úgy ment, mint egy gésa, mert olyan kicsi volt rá, így a kocsicipőt kellett ráadni. Egyébként épp a héten akartam neki cipőt venni, de nem gondoltam, hogy neki épp akkor fog kelleni, amikor semmilyen bolt nincs nyitva.
Kiskabát, sapka, cipő és irány az utca. Úgy ment a lépcsőhöz, mintha mindig is itt ment volna le. Szépen oldalazva ment pár lépcsőt, a többit meg a kezembe kapaszkodva, váltott lábbal. Épp jött a kukásautó, így teljes sebességgel, integetve megindult felé. Huhh alig értem utol, tisztára bevadult a nagy autót látva:) Aztán Apával is kicsit játszottunk-konkrétan fetrengett az utcán a homokban:) Majd feljött a lépcsőn, pedig mindig mászik, de ugye a nagylányok már nem másznak:)
Mikor bejöttünk, tett magának tányért, odatolt egy széket az asztalhoz és kért enni. Ilyet se csinált még sose, de ez egy ilyen nap-gondoltam. Nem evett sokat, bár a combot elég jól elrágcsálta. Anyum szerint a torka vacakolhat, mert inkább tápot kért ma is.
Ebéd után aludt egyet, addig sütöttem, takarítottam, hajat mostam. Mikor kelt, kereste a cipőt. Kérdeztem is: Séta? -Ühüm! :) Így míg Reniék jöttek, majd egy órát kinn sétáltunk, egészen a sarkig mentünk meg vissza. Közben volt sok szisssz(cicának hívja a kutyákat-bár ezek mind macskánál is kisebbek voltak) és egy bogár is, amit szintén szissznek hívott. Megmutatta merre ment a kukásautó és brummogott is:)
Korival jót játszottak estig, majd fürcsi, kis játék és olyan jót durmolt a kis szaladgálós kukackánk, hogy öröm volt nézni.
Ja és egy nem túl fontos hír-bár Ati szerint nagyon is az-:megcsípte őt az idei első szúnyog. :)
Ja és egy mai bók tőle, miután mondtam, hogy a kondiban megdicsért egy csaj, hogy alakulok: Ja én is akartam tegnap mondani, mikor mentél fürdeni, hogy kisebb lett a trágyaszóród! -na ezért érdemes heti 3x gyötörni magam:)

2011. március 12., szombat
Vagyunk, vagyogatunk
A héten 4x voltam kondiban, ami miatt a ház úszik, a főzés elhanyagolva. Pontosabban azért haladtam, mert függönyöket mostam, karnisokkal harcoltam:), virágot ültettem. Csak nem látszik szinte semmi mindebből.
Fáradt vagyok. A napi 5-6 óra alvást nem nekem találták ki. Babu nagyon eleven, szempillantás alatt rámol szét.
Anyu megtanította lemászni az ágyról, így ha szólunk neki, hogy tolasson le, már lenn is van, akár hálózsákostul is.
Szerdán adott Mamának is puszit. Odament, cuppantott egyet és ment tovább. Mama meg olvadozott. Később meg mondta, hogy mama, mire Anyu megint olvadozott és kérte, hogy ismételje meg, mire Ancsim: Ezssiiii! Szóval nagy franc a kiscsaj.
Ja 7 végén voltunk Gábor papáéknál kaján. Ancsika produkálta is magát szokás szerint. A Papa odáig volt érte, mikor a kis táskából kivette a fésűt és megfésülte őt.
A 8.fogacskája már szépen kibújt, jól tud vele harapni kezet, lábat vagy amit talál.
Apának szokott búcsúzóul puszit dobni, ha hazaér akkor meg nagy örömmel várja az ajtóban.
Beszélgetni is szoktunk:
-Apa eme.
-Igen dolgozik.
-Ühüm. Apa gyeeee.
-Igen, nemsokára jön haza.
-Kérsz enni?
-Ühüm. Isz.
-Inni is?
-Ühüm.Ez!
-Jó odaadom a kanalat is.
Ugyanis mindig mutogat és mi kérdezgetjük, hogy Ez kell??? Így megszokta és mutogat mindent és mondja, hogy ez:)
A távirányítókkal nagyon jól bánik. Simán hangosít vagy kikapcsolja a tévét. A mosógépet is kezeli már: tesz bele ruhát, mutatja, hogy hol a mosópor és hová tegyem, benyomja a programot és indítja is:)
Azt hiszem kicsit sokat lát engem takarítani, mert esténként egy domesztosszal és egy szivaccsal mászkál és törölget mindent fürdés előtt:))))

2011. március 3., csütörtök
Annámról
Ez a kis örökmozgó mindig meglep minket valamivel. Megfigyelte, hogy Aput Ferinek, Anyut Erizsinek hívják mások, ezért ő is így hívja őket. Olyan édesen mondja, hogy Eeeezsiiii:))) Néha engem is így hív...
Aztán mondtuk neki, megyünk kezet mosni, mire ő: Kezet! Mondanom sem kell, az is olyan szó, mit később nem volt hajlandó újra kimondani. A számolásnál már a hármat így mondja: hááárooo:)
Villámgyorsan mászik fel a lépcsőn és még gyorsabban pakol szét:) Tegnap is ahogy hazaértünk Anyuéktól, máris az összes szekrényt, fiókot kinyitotta a konyhában.
Felfedezte a hűtőmágneseket, bár még nem érti, hogyan ragadnak oda és a másik felüknél fogva miért nem.
A nyakláncaim rendszeresen a nyakába teszi, pedig rajtam sose látta és a retiküljével mászkál, amiben minden benne van, ami egy nőnek kell: műanyag kukorica, répa:), zsepi, játék cumisüveg(ami bármikor előkapható, ha valakit etetni kell), játékállatok, mini pénztárca, cumi, játékmobil és még így is marad benne hely.
Lassan veszünk neki cipőt, mert ha jobb idő lesz, kelleni fog. A Nikitől kapottat már kinőtte, de azért egyik nap rá kellett adni, mert neki szipőő kell.
Ha hajat mosunk, azt hajszárítóval kell szárítani vagy hisztizik.
A 7 foga félig kinn van, a 8. teteje meg elég jól látszik.
Apája ment el egyik nap és Ancsi dobott neki a kis kezével cuppanós puszit. Ez a a honnan szedte ezt kategóriából van. Mert tud ő ám mindent, csak titkolja.
A nappalink átrendezésének sikere után egy hónappal megint káosz van, mert nekünk kell másik tévé. Mert jó vétel volt. Ennek az állványa nyitott, így Babuka minden gombot megnyomhat. Már jobban kezeli, mint én. Nem is tudtam, hogy mindenféle lenyitható dolgok vannak rajta, míg dhága gyermekem nem mutatta.
Még mindig sláger Twinkle,twinkle és mióta a tévében az egyik reklám zenéje is ez, még többet énekeljük. Ancsi már tudja mondani belőle, hogy háooo(gyk.: HOW I wonder where you are kezdetű sor eleje).
Kell neki mesélni a Mehemedet meg az Iciri picirit és a kedvencem, a Macska mestert-ez jó hosszú, a komplett család elaltatásához ideális mese.

2011. február 18., péntek
Cuppanós puszi és tudományhegyek
A hétköznapok forgatagában nem írtam fel a pontos dátumot, de olyan 1 hete kaptam Babutól 2 cuppanós puszit! Játszottunk, én az ágy szélén ültem, ő meg odajött és a vállamra és az arcomra adott egy-egy puszit. Csak úgy. Én meg majd kiugrottam a bőrömből, míg ő diadalittasan nézett, mintha ezt mondaná: Na te kis majom! Ezt most oszd be, mert egy darabig nem kapsz ilyet!:)
Aztán kedden, mikor gyerekdalokat hallgattunk lapitopin, ismét jött és adott puszit.
Minden nap mutatjuk neki hogy kell, de olyankor esetleg odateszi az arcát, szemen fejel, megnyálaz vagy egyszerűen csak arcon harap:) Mindig rá kell jönnöm, hogy többet tud, mint amit mi hiszünk. Egyik nap énekelt: Inta iiiinta ééiiiuuuuu csüüü(gy.k.: Hinta palinta című nótát adta elő), aztán számoljuk a tápszert is: eeeee, heeeee, háááááááá. Meg azt is tudja, hogy seb van az ujján( a nagy fogzásban valszeg éjjel harapta rá ujjszupizáskor) és az fáj. Továbbá nagyon ügyesen takarít(törölget mindennel: szivacs, ruha, intim betét, távirányító), imádja kóstolgatni az ebédet(a kanalat gondosan megfújja) és megkeverni, fésülni, porszívózni, felkapcsolni a párologtatót, kikapcsolni a tévét a nagy gombbal-aminek Apa nagyon örül. Továbbá ha táskát kap, azzal mászkál mindenfelé, mint valami dáma és a ruhákat nem szabad teregetni, mert abban van fincsi lé, amit ki kell szívni csakúgy, mint a popsitörlő kendőkből. És a cica az Szisssz:)
Már 2 hete csak lopva tudunk Aktimelt inni, mert elkéri és nekünk jó, ha egy ujjnyit hagy az alján. Ha papírt és ceruzát kap, akkor ügyesen "rajzol". Még egyenlőre nem jött rá, hogy a papíron kívül másra is lehet rajzolgatni. Apája féltett könyveit lapozza és néha "véletlen" egész fejezetek esnek ki. Atinak már nem is merem mondani, de ha mégis látja, akkor csak ennyit mondok: látod, milyen szar ennek is a kötése? Még lapozni sem lehet, mert szétesik:)

2011. február 8., kedd
Bilibogyók
2 napja elővettük a bilinket. Ancsi már jó hónapja mutogatja, ha pisil, meg olyan 4 hónapja már sír is, ha fürcsi után, mielőtt rákerülne a pelus, pisilni fog. Egyik nap meg nyitogatta a patentokat a rugiján és szinte követelte Anyutól, hogy tegye tisztába, mert ő pisilt. Szóval ezért gondoltuk, hogy beüzemeljük bili komát. Fürcsi előtt úgyis szeret a fürdőben játszani pelus nélkül, így kapóra jött a dolog. Mondtam is neki: Te ide pisilsz, Anyáék a wcbe. Csak ült és nyomta a pociját, hogy lassan valóban kell neki. Aztán, hogy lássa jön-e már valami, fel kellett húzni a pociját:) Olyan édes kis pókhas:) Ééés egyszer csak jött, mire én gyorsan a bilire tettem és sikerült is produkálni bele is néhány cseppet. Meg is kellett tapsolnunk Apával és megnéztük jó sokszor:) Tegnap is ült rajta, de akkor épp nem kellett neki. Remélem szép lassan megbarátkozik a bilivel.
2011. február 3., csütörtök
Változások kora:)
Megint rájöttem, nem tudom hányadszorra, hogy nem jó ez így. Kéne fogyni, mozogni. A boltos csajjal (Barbi) összefutottam olyan jó 2 hete és egészen lefogyott. Mondta, hogy most kezdett kondizni, a fogyózás mellé. Megtudtam, hogy oda nem csak sovány, trendi macák járnak, hanem tőlem nagyobbak is. Mivel mozognom kellene, itthon meg úgysem fogok, gondoltam én is belevágok. De addig még be kellett szereznem rucit, cipőt, melltartót. Jó kis kiadás ez most év elején! Ati szerint ez így nem mehet tovább, mert milyen már, hogy magamra nem akarok költeni. Ezen felbuzdulva, egy szempillaspirált is vettem:) Mert az kell:) Szóval csini edző cuccom már volt, sportcipő jó lesz kondiba, utcára meg kaptam újat.
Ati sógornőjével mentem el először és jelentem, elveszettem a kondi-szüzességem ;D Jó volt nagyon! Azóta már 2-szer voltam és alkalmanként nehezednek a gyakorlatok. Tegnap a tricepszem szépen bedagadt, annyira erőltettem, hogy én mindent elsőre tökéletesen akarok csinálni. Persze ilyen izmokkal...ja és a sok tükörben ooolyan szépen látszik a hasam:S Szemből még nem is gáz, de oldalról...löttyedt zacsinak látom. Szegény férjecském meg nem merte eddig mondani, nehogy bőgjek még ezért is. Ugyanis ez a szülés miatti szétszabdalásom és összetoldozásom is eléggé elkeserített. Ja igen, emiatt még el kell mennem valami tisztességes nődokihoz mielőbb, mert a védőnő már lecseszett miatta. Én azt hittem ez az "állapot" normális szülés után. Na de hagyjuk. Szerintem az izmosodás és a fogyás majd visszaadja kicsit a megtépázott önbizalmam. Legalábbis már javult kicsit a helyzet:)))
Az evésen is változtatni kell. Nincs vacsi:( Csak Ancsi nem eszik egyedül, így én legfeljebb mandarinozok vele, ha nagyon kell. Úgy néz ki, javul az étvágya, bár még mindig válogat. Mindig megmutatja, épp mit enne szívesen. Múltkor repetát kért paradicsomlevesből:) Tegnap meg a husit kevesellte, majd csak akkor ette meg, ha elüthette őket a kisautójával:))) Ja és egyedül akar kanalazni, de akkor is hisztizik közben, mert nem kerül minden kanálba hús! Törekedek arra továbbra is, hogy több zöldséget együnk. Nehéz. Amit megszokik az ember gyerekkora óta, azon lassan tud változtatni. De haladok. 2 napja eszem Ati magvas kenyerét(denemszeretem). Minden nap van párolt zöldség, leves sok zöldséggel, almaszósz stb. Ééés mióta edzek, nem kívánok annyit enni! Tegnap előtt húst ettem zöldséggel és kenyérből meg egy falatot sem! Nálam ez haladás, hisz még a tarhonyás pörihez is ettem. Na megint sokat rizsázok itt magamról!
Amíg kondizok, Babuka Mamázik. De egyre nehezebb otthagyni, mindig nagy hiszti árán marad ott és aludni meg nem akar. Remélem ez helyreáll, mert emiatt éjfél táján alszik csak el:( Szükség van lepasszolni a nagyszülőkhöz, különben túl anyás lesz. Így is az. Bár lassan 3 hete apának, papának és újabban tatának hív. Direkt. Nevet közben és élvezi, hogy bosszankodom. Bár tegnap nagyon hiányozhattam neki, mert esete oly édesen mondta, miközben Danoninozott, hogy Anyaaa:) És pár napja pancsizni kell, vizet csapkodni és inni a zuhanyrózsából. Mert az jó. Aztán Barátok köztöt dalolni, mesélni a Török és a teheneket meg Twinkle twinkle-t mutogatni és énekelni:) Ezek most a kedvencek. Ja és a kukucsolás úgy, hogy már a kis kezével takarja el a szemeit. Már tudja hol a hajunk, fésüli is és Apának is kell hajcsat, még akkor is, ha nincs sok haja, mert akkor bele kell szúrni a csatot a fejébe:D Ennek köszönhetően a 2 új harapós csatom foghíjas lett, a hajgumijaim meg gyakran nyálban úsznak:)

2011. január 3., hétfő
Ancsikámról
Már olyan sokat tud ez a pici lány, de valahogy mindig elmarad, hogy leírjam. Majd most! Remélem nem fogom ismételni önmagam:)
Szavakkal haladunk is meg nem is. Van, amit nem akar mondani, pedig tudja ill. nem azt mondja, amit kéne. Ma a babát mamának hívta. Hiába javítottam ki, direkt úgy mondta, hogy bosszantson:)
Szóval a szavak: tépóóó(télapó), szipőőő(cipő), hááápci, Máxi(Mázli), popá(pohár), pöpö(köldök) és én újabban aja! vagy jaja vagyok. Lehet, hogy ez nyanya akar lenni?:)
Ha zsepit kap, kifújja az orrát több-kevesebb sikerrel. Aztán meg letörli vele az asztalt:) Hiába, ettől fényes a bútor nálunk.
Ma megtanult lemászni az ágyról!
Szeret fogócskázni, ha mondjuk, hogy elkaplak, akkor olyan édesen menekül. Ezt egyébként Korival is szereti játszani, bár ő még nem érti, miért rohan előle sikítozva Babu.

2010. december 8., szerda
Télapó itt van...és meghozta az első lépéseket!
Ati tesójáéknál töltött kaja után Ancsi megkapta a miku ajándékokat.kisautó, pohárkészlet,vagy mi a neve, miku csomag-ennek nem sok értelme volt, tologatós bohóc-elsőre ennek sem láttam értelmét. Másnap voltunk Anyuéknál ebéden, Apu névnapja alkalmából, majd jött a télapó is. Játék majmócákat, kisautót és egy hógömböt hozott, ami kb. 3 perc múlva a padlón landolt. Annyi kiderült, hogy a búra nem törhetetlen. Szóval ennek a meglepinek annyi volt:(
Mikor hazaértünk és a nappaliban folyt a játék, Ancsi felállt és tett kb. 4 lépést. Egyedül! Annyira meglepődtem, hogy nem is tudom pontosan mennyit lépett. Csak egyszerűen ment:)
Másnap nagy izgalomban voltam, hogyan is jöjjön a télapó. Énekeltünk neki napközben sokat. Aztán nekiláttam takarítani, mert Ati a ház minden szobájában rendetlenséget csinált. Ugyanis szombaton fűtésszerelés volt és légtelenítő szelep csere. Emiatt szinte minden falon,függönyön, radiátoron, bútoron volt koszos víz, lábnyomok a szőnyegen, sáros lépcső, garázs. Szóval nagytakarítás várt rám 3 szinten. Mert ugye koszba nem jön a télapó. Este 8 kor még egy gyors hajmosás és már jött is a nagy esemény.
Babuka nagyon örült mindennek-hisz amiket eddig kapott, odatettük. Szegény télapónak először a talpát, majd a fejét kezdte rágni. De ugye csokit még nem ehet, így nagy ordítás kíséretében visszaszereztem tőle a darabokat.
A kinder tojásokat másnap bontottuk ki. Az én kislánykám azt sem tudta, mit csináljon, nem tudta kibontani. Pedig elvileg mindent tépked. Aztán rájött, ezt nem tépni kell, hanem szétnyomni és akkor a csomagolás szétszakad.
A tologatós bohócot meg nagyon szereti tolni. Én tartom a rudat, ő ebbe kapaszkodik és megy ügyesen.
Tegnap volt nálunk Anyu és tesóm. Hozott egy sapit mikura és mandarint. Persze Ancsi kért, pedig a citrusféléktől pöttyösödik. De annyira jól esett neki. Eredmény: néhány halvány pötty a hátán és popóján.
Ma voltunk dokinéninél. Kivételesen nem üvöltött Babu, így kiderült, kis szívzöreje van. Faxa. Lehet, jövőre mehetünk vérvételre emiatt. Egyébként minden rendben vele.
Mikor hazaértünk és a nappaliban folyt a játék, Ancsi felállt és tett kb. 4 lépést. Egyedül! Annyira meglepődtem, hogy nem is tudom pontosan mennyit lépett. Csak egyszerűen ment:)
Másnap nagy izgalomban voltam, hogyan is jöjjön a télapó. Énekeltünk neki napközben sokat. Aztán nekiláttam takarítani, mert Ati a ház minden szobájában rendetlenséget csinált. Ugyanis szombaton fűtésszerelés volt és légtelenítő szelep csere. Emiatt szinte minden falon,függönyön, radiátoron, bútoron volt koszos víz, lábnyomok a szőnyegen, sáros lépcső, garázs. Szóval nagytakarítás várt rám 3 szinten. Mert ugye koszba nem jön a télapó. Este 8 kor még egy gyors hajmosás és már jött is a nagy esemény.
A kinder tojásokat másnap bontottuk ki. Az én kislánykám azt sem tudta, mit csináljon, nem tudta kibontani. Pedig elvileg mindent tépked. Aztán rájött, ezt nem tépni kell, hanem szétnyomni és akkor a csomagolás szétszakad.
A tologatós bohócot meg nagyon szereti tolni. Én tartom a rudat, ő ebbe kapaszkodik és megy ügyesen.
Tegnap volt nálunk Anyu és tesóm. Hozott egy sapit mikura és mandarint. Persze Ancsi kért, pedig a citrusféléktől pöttyösödik. De annyira jól esett neki. Eredmény: néhány halvány pötty a hátán és popóján.
Ma voltunk dokinéninél. Kivételesen nem üvöltött Babu, így kiderült, kis szívzöreje van. Faxa. Lehet, jövőre mehetünk vérvételre emiatt. Egyébként minden rendben vele.
Címkék:
babatudományok,
dokinéne,
házimunkásság,
képek
2010. november 2., kedd
Megemlékezés és az elmaradhatatlan utazás hozzá
Vasárnap Anyuval kiegészülve négyesben körbejártuk a közeli temetőket: itthon "csak" 4 temetőben voltunk, majd Madarason és Csávolyon is jártunk.
Mivel ott jártunk, beugrottunk a madarasi rokonokhoz, Anyu unokatesójáékhoz. Ott volt azoknak a 2 gyereke házastársastul és 3 unokájuk is. Persze szokás szerint akkora parasztok voltak, hogy ki sem jöttek, csak a 2 gyerekük meg egy unokát úgy rugdostak ki a folyosóra, hogy köszönjé má vazzeg. Aztán közölték, hogy a kolléganőm általi torna naggyon lájtos és én nézzem már meg a kölküket. Aha, aki 15 éves létére még sose köszönt nekem és azt se tudja ki vagyok és különben nem is akarja tudni-ezt a Heninek mondta. Annyira ott volt a nyelvemen, hogy ezt mondjam, de aztán arra gondoltam, én inkább nem süllyedek le az ő szintjükre. Ja és vittünk nekik egy üveg Ati-féle bort. Tudom, hogy nem bírják ki pia nélkül de ez...nézegették az üveget, meg nyalták a szájukat, hogy akkor ez biztos jó. Majd a mi 5. bátorításunkra, hogy azért hoztuk, hogy fogyasszák el, nekiestek. Vagyis csak az apuka, a többiek meg alig várták, hogy húzzunk a csába és ihassanak. Aztán agyon dicsérte, ami azt jelenti, hogy jó ez, de kevés. Különösebben ez sem hatott meg. Majd jött valami Sári vagy Évi(ezt ő mondta, hogy hívjuk Sárinak vagy Évinek vagy amink akarjuk-akkor legyen vén picsa he-he) és le se tojta, hogy mi ott rokonok vagyunk és épp vendégségbe jöttünk volna. Ő vette át a szót, így mi eljöttünk. Egyébként ő is egy büdös bunkó volt. Jó tudom, rokonról vagy jót vagy semmit...de ez az egész annyira bunkóság volt, hogy még ma is ezen vagyok kiakadva.
Tegnap Pétervásárán jártunk. Ati bátyja vitt minket Bömbikével(ő volt a menyasszonyi kocsim is). Nos Bömbike kissé kényelmesebb Kálmánkánál és csak 3 óra volt az út vele. A temetőben Babuka egész jól elvolt, míg mi gyertyát gyújtottunk. Majd Ati nagybácsijánál kajáltunk és indultunk haza. Éééés mit ettünk november 1.-én? Fagyit. Mert az kell 12°C-ban:) 5re haza is értünk.
Az éjjel pocsékul telt. Ancsi 2 körül felébredt és forgolódott, felült, a kis feje meg csak kopogott az ágy oldalain. Ezt meguntam egy fél óra után és kivettem közénk. Itt még aktívabb lett, de aztán 4 felé elaludt, de fél 6kor újra kezdte. Nagyon örültem neki, mert alig bírtam felkelni a fáradtságtól. De kelni kellett, mert Atinak szendvics kell, mert ma Hódmezőn van kombájnt rendbe tenni, mielőtt hazahozzák onnan. Most végre alszik Kukacka, én meg szenvedek, de aludni már nem tudok.
Babuka új dolgokat is tud: vasárnap kapott babakekszet és egyedül megette, összemorzsolás nélkül. Pénteken mutattam neki, hogy megy a kisautó és annak a hangját utánozva tologatja az autóját. Olyan édesen mondja, hogy búúúúúúú:)
A lámpát mutatva(tegnap is az ment egész úton az autóban) a kis mutatóujjacskájával mondja vékony hangocskán, hogy ámpa. Apáját meg mutatja képen és mondja, hogy Apaaaa. Ja és koronája is van, egyik cumisüvege fogantyúját szoktuk a fejére tenni és énekelni, hogy de szép korona(egyébként inkább ördögszarvra emlékeztet). És akkor ő is a fejére teszi és az az arc, amit vág...mint mikor a szépségkirálynőknek a fejére teszik a koronát és még hozzá egy ilyen heee hang, ami azt jelenti, hogy ó, pont én, nahát, de szép vagyok!
Ja és 6 fogacskája van!
Újra hajlandó azt is mondani, hogy anyaaaa, persze csak ha akar valamit.

fogacskák,
utazás
2010. október 10., vasárnap
Babatudományok
Ismét újabb, de annál idegesítőbb dolgot tud Ancsim. Egyik este vettem észre, hogy olyan jól elnézegeti apája takaróját. Örültem, hogy elvan. Aztán megláttam, miért: szépen, aprólékosan szedte le a szöszöket és ette nagy szakértelemmel. Aztán talált egy hajszálamat is, azt is épp tömte volna be, de szerencsére gyorsabb voltam nála. Szóval azóta minden szöszt, morzsát, sárdarabot, hajat, döglött bogarat(néha szellőztetéskor beesik 1-1 félholt állatka, hogy az ajtótól 1 méterre feldobja a talpát) és amit még összeszedhet, még előtte meg kell találnom, mert megeszi.
Ismét újabb szóval gazdagodtunk, ami minden gyerek első szavai közt szerepel és utána mindig használja majd. 2 napja, ha valami nem tetszik neki, közli, hogy nem.
Pár napja épp aludtam volna egy fél órát délután, míg Anna az ágyában játszik. Persze ez neki nem tetszett, így mindenféle módon próbált szólni: he, hö szókezdemények sorával, sikítással, sírással, köhögéssel, dobolással, tapsolással. Aztán rájött, hogy valószínű, a nevemen kéne szólítania. De ki is vagyok? Mammammmama.....apaaaaaa.....babbbbaaa...hammmmammma....és így tovább próbálgatta, közben még motyogott is, ami szerintem valami ilyet jelenthetett: Hé figyeljél már te izé....mama..ja nem....apa! ja nem...mi is ennek a neve?...kaját ad....akkor hammamma!...Na erre sem figyel...-ezt már nem bírtam nevetés nélkül és kivettem a kis börtönéből.

2010. szeptember 30., csütörtök
Fogcsikorgatás, feleselés
Majdnem kiment a fejemből, hogy leírjam, milyen új, de annál zavaróbb tudományai vannak Kukackánknak. Mivel jön a felső fogacskája, kitalálta, hogy az alsó, már meglévőekkel tudja dörzsölgetni az ínyét. Így csak azt látom, hogy az én szép kislányom borzasztóan tartja a kis száját és csikorgatja a fogacskáit. Az a hang....pedig van mit rágnia, de gondolom ez neki most egyszerűbb.
Új szokás az is, hogy mikor rosszalkodik és rászólok, hogy Ne vagy Nem szabad, akkor leül rámnéz komolyan és mondja, hogy Nye! És pont olyan hangsúllyal és testbeszéddel kísérve, mint ahogy én csinálom. Ráadásul nem csak egyszer, hanem 3-4szer is elismétli és a végén összeráncolt nózival és vigyorogva közli, hogy Nye!. Ilyenkor hogy legyen szigorú a szülő?! Na azért igyekszem nem nevetni, bár nem mondom, hogy nem fordult elő, hogy ki kellett mennem röhögni vagy csak ültem vele szemben komoly arccal, erőlködve nem mosolyra húzott szájjal, miközben csorgott a könnyem a visszatartott nevetéstől. Persze néhány év/hónap múlva már ezt nem hinném, hogy viccesnek fogom találni.
És hátránya is van annak, hogy már mond szavakat. Eddig ha sírt, tudtam, hogy unatkozik vagy éhes vagy mittomén. Most meg felébred, hallom a bébiőrön, hogy elvan, magyaráz, énekel, míg el nem kezd sírni: Anyaaaa! Ilyenkor eldobok minden és rohanok, mert a szívem szakad meg, hogy hív és nem vagyok ott. Persze nincs baja, csak mondjuk kidobta a cumit az ágyból vagy egyéb nagyon fontos dolog történt. Mondjuk egyik nap is így sírt, mikor leesett az ágyról(kicsúszott a könyv, amit fogott és magával rántotta) és mivel apája nem volt elég gyors, hogy elkapja, engem hívott és apát vagy negyed óráig nézte sírva/hüppögve. Persze nem lett baja, de Apa olyan bánatos lett, hogy azt sem tudtam, melyiküket vigasztaljam.

2010. szeptember 21., kedd
Új tudományok
Anna baba annyit ügyesedett az elmúlt napokban, hogy nem győzünk csodálkozni! Szombat óta tud tapsolni. _Nagyon élvezi, hogy ha tapsizik, mi is utánozzuk, hisz végre van valami, amit ő mutathat nekünk:) Apa vasárnap megtanította állva(kapaszkodás nélkül) tapsolni.
Szombaton mondogatta azt is sokáig, hogy baba baba, hogy a végén mama lett belőle. Papája emiatt kicsit féltékenykedik is, mama meg olvad:)
Vasárnap főztem fácánlevest sógorom utasítására, miszerint ettől biztos jobban lesz Ati. Hát persze...finom lett szerintem és az illatát érezve babuka is nagyon kért belőle. Hangos hammogással ette. Majd édesen megszólalt: Hami! Szóval nem volt mese, adni kellett neki, hisz húsra volt éhes a kis drága. Voltak sógornőmék is aznap és hoztak szánkót, kemény lapú könyveket, játékot , összecsukható babukocsit és bilit, mert nekik már(még) nem kell. Így a nagyobb vásárlásokat megspórólták nekem. Marad a gyerekülés. De Ati megnyugtatott, hogy arra meg megkereste a pénzt, így a drágábbat vesszük, mert ő sem tudna úgy ülni az autóban, hogy nincs a gyerek biztonságban.
Tegnap voltunk Adriéknál babatalin. Jól elkéstünk, mert Ancsi nem ébredt időben és anyut is el kellett vinnem kiállításra. Asszem 5 képét tették ki, köztük a kedvencem is. Jaaaj az olyan jól néz ki! Na de vissza a babákhoz. A többi baba is sokat ügyesedett az elmúlt pár hétben, Marci is feláll és olyan kis édesen barátkoztak Ancsival. Peti még nem ül, de már mászik és magyaráz közben mindenfélét. Ancsi meg olyan édesen odaült Marci mögé, mikor játszottak, hogy rögtön kellett vagy egy tucat képet csinálnom róluk:)
Apa már jól van, bevált neki a gyógyszer, már csak a mamáért izgulhatok, mert mától kórházban van egy kis felújításon a régi bénulása miatt. Remélem nem teszik megint haldoklók közé. Akkor tuti cirkuszolni fogok. Ugyanis azért tették oda, hogy a nővérek tudjanak partizni. Ha kellett ágytál, mondták, hogy vigyen nekik anyám meg az infúziót is elzárhatja. Ja és nem pelenkáznak meg öltöztetnek, mert minek vannak akkor a látogatók?! Vérlázító volt 2 éve ez a hozzáállás. De most már én is sokat erősödtem és nem leszek szívbajos megmondani a véleményem a kis libusoknak, ha ilyen lesz.

2010. szeptember 12., vasárnap
Utazások és megint egy szavacska
Kedden nagy munkában voltam, mert Ati edzője(a fiúaerobikról:) )és barátnője jöttek vendégségbe. Röpke 3 óra alatt takarítottam, sütöttem pogit és sütit és még magam is össze tudtam szedni. Teáztunk (angolos és indiai változatokat csináltam), mert ők csak a tea főzve(de szörnyű) citrommal, cukorral verziót ismerték. Nagyon ízlett nekik. Különösen az Ági-féle:) Ja és volt már tökéletesített poha. Mikor elmentek, gyors készülődés másnapra, mert Bábolnára utaztunk gazdanapra vagy mi a neve.
A szerdai utazás egész jó volt, babuka bepótolta a 2 napi nappali alváskimaradását. Míg itthon szakadt az eső, addig ott kis melegítőben egész jól elvolt Ancsi. Néztünk trakikat meg lovakat. Voltak kiscsikók is:) Nagyon tetszett neki. Meg egy lovasíjász is, aki nekem különösen tetszett, mert zabla nélküli kantár volt a lovon és így is tökéletesen tudta irányítani. Előtte voltak olyan szoknyás kiscsajok, akik mindenféle formációkban mentek körbe a lovakkal. Nagyon xar volt. Jó tudom kit érdekel, de ha már az ottani deszép lovakon csinálják, akkor legyen igényes. Lényeg, hogy a lovak sem voltak nekem tetszők(mert nem erre valók voltak) meg a módszer sem tetszett, miszerint az izgága ló fejét a szügyéhez kötötték és az orrlyukát úgy elszorították, hogy folyton ájulás határán volt, a száját meg majdnem felszakította a zabla, úgy fel volt csatolva. Egy sima feszítőzabla és 2 órás lemozgatás kellett volna és kész. A másik kis izgága ló meg a műsor felét izgalmi állapotban töltötte és a micsodájával szinte szántotta a földet. Ja föld! Mivel gépek is voltak a műsorban, azok jól összetúrták a fellépő teret vagy mi a nevét és a lovak csúszkáltak meg botladoztak. Baromi veszélyes volt szerintem. Na de ennyit a lényegtelen részletek ecseteléséről. Vásárfiát is vettünk babunak, két tündéri sapit. Este értünk haza hótfáradtan.
Másnap Pétervásárára mentünk(Eger mellé), mert Ati anyukájának aznap volt a szülinapja és kimentünk a temetőbe. Ez elég megrázó volt mindkettőnknek. Érdekes arrafelé az élet, mintha le lennének maradva. De a táj nagyon szép és volt néhány igen csinos kis házat is láttunk. Meglátogattuk Ati nagybátyjáékat és Ancsi produkálta is magát nekik. Álldogált, kérésre énekelgetett(amit itthon sose csinál és ez nem is tudtam, hogy tudja) és barátkozott mindenkivel.
Mikor indultunk volna haza és búcsúzkodtunk, Anna váratlanul megszólalt: Baba!
Mindenki meglepődött, főleg mi, mert ezt még sose mondta. Sőt nem is mondtuk ki ezt a szót, így valószínű eszébe juthatott. Aztán útközben, mikor már nagyon unta az üldögélést, mondta is, hogy baba baba... Meg amikor már elfáradtam az éneklésben(mert több, mint 4 óra volt az út és babu nem akart aludni sokat), panaszkodott, hogy unatkozik: Apaaaa bababababa!
Azóta, ha én rossz vagyok, mert nem rághatja meg a koszos papucsom vagy nem nyalhatja meg a kukát(ami szintén tiszta:)), azonnal kezdi hívni apáját és panaszkodik. Persze, ha apa nem enged neki valamit, akkor engem hív:)
Új tudománya is van: szőr bándzsidzsámping:))))
Apa fekszik az oldalán, odamászik, megkapaszkodva a mellkasszőrbe és azt szorosan fogva hanyatt rúgja magát. Végül is szőrtelenít. Mint engem, mikor múlt héten elaludtam babut átkarolva, hogy ne szökjön el az ágyról. Volt neki ott játék, de unta magát szerintem, mert azóta kicsit gyérebb a frufrum:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)