A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kondi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kondi. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 17., vasárnap

Oltás, mindenféle, első bilizés, fogyizás:)

Szerencsésen túlestünk a szurin. Babu kicsit sírt, de nem volt vészes. Előtte meg lejártam a lábam a városban, a házadót rendeztem.  Meg aztán d.u. is azt intéztem.
A szurira visszatérve, a kocsiig Ancsi sétálni akart és nem akarta fogni a kezem(fájt a karja), így a babahámban jött mellettem. Nagyon élvezte, hogy nem esik hasra a gödrös járdán és bármikor lehajolhat megnézni a számára érdekes dolgokat. Persze az emberek nagy része szemét anyaként nézett rám. Sőt egy pasi tisztára kiakadva jött nekem, hogy mit képzelek, meg mit kínzom a gyereket, meg különben is így a kutyát viszik.

A héten keményen nyomtam a kondizást és naggyon tuti kis edzéstervet kaptam! Pont oda edzek, ahol sok a zsírom. Fogyok is lassacskán. Már rámjön a régi(legnagyobb) nacim, igaz nagyon nehézkesen megy benne a leülés-így még nem hordom. Már a kondiban is mondták, hogy eléggé nagy rám a nacim:) de ugye minek vegyek, ha hamarosan jó lesz a régi is?

Atika sokat dolgozik, így gyakran vagyunk Anyuéknál. Nem is főztem és a sütés...szóval ideje már valamit alkotnom. Petra adott kölcsön formát, amiben sütnöm kell valamit szerdáig, mert nekem biztosan jobban megy, mint neki. Aha...nos ezt kétlem:) Meg aztán kellene egy csomó fondantot is begyúrnom, mert tortát szeretnék készíteni húsvétra. Bár én max. egy villával eszek majd, mert ugye fogyózok és nekem a szénhidrát igen jó barátom:( Bár elmondhatom, hogy már több napja max. 1 szelet szeletelt t.k. kenyeret vagy még annyit sem eszem naponta.

Ancsika napirendje meg eléggé odavan, mióta volt ez a szeles idő. Változó az étvágya is, de persze ez a fogzás miatt is van. Este legkésőbb 10-kor elalszik, reggel 7-8 felé eszik álmában 120ml tápot és szunyál majdnem 10-ig. Néha még kelteni is kell. Délután is alszik 2-3 órát. Eleven, pakol mindent.
Kibújt a 9. fogacskája is tegnap előtt.

Tegnap este kétségbe esve nyöszörgött hol nekem, hol Atinak. Fájt a pocija, nehezen jött a kaki. Valószínűleg segítséget akart kérni, hogy mi legyen, mert azt tudja, hogy ilyen estere van bili is. Gyorsan behoztam, ruhát, pelust lerántottuk róla és rátettem a bilire. Addigra meggondolta magát és nyűgi lett, így pár pillanat múlva felugrott és....ott volt egy kis kaki. Kapott wc papírt is, mert neki az nagy kincs. Nagyon örültünk, igaz azonnal szellőztetni kellett a szobát:)))) Szóval mielőtt Apa kidobta a vacsiját, gyorsan a wc-be öntöttük a cuccot és Ancsi élvezte, hogy nyomhatja a gombot és a víz leviszi a büdit. Utána is többször visszament és szaglászott ott és mondta: Fúúújjj:)
De persze ez csak egyszeri alkalom volt, majd kell még neki idő, mire ezt jobban érzi.

2011. április 9., szombat

Gyúrás ezerrel

Keddi kondizáskor végül nem sokat könnyítettem, csak néhány súlyt vettem kisebbre. Majd szerdán és csütörtökön is voltam és elég keményen edzettem, így jövő héttől nehezebb gyakorlatokat kapok, mert ügyi vagyok a nőci szerint. Egyébként 3kg mínusz rengeteget számít, mert hiába vagyok gyengébb a betegség miatt, a kevesebb zsírtól könnyebben mozgok.
Szerdán babakocsival mentünk Anyuhoz meg haza is. Teljesen ki is merültem estére a nagy sétába, meg volt hajfestés meg mászkálás gyalog! Igen, Kálmánka itthon pihent a garázsban és én gyalogoltam, ami nagy szó:) Csüt. d.u. is gyalog mentem ügyintézni: posta, turi(mert Ancsi minden göncét leeszi gyümivel-mivel a Mama nem tesz elé semmit és kellett játszós ruci). Tesómnál is voltam, mert ugye én mindig hülye vagyok és próbálok békülékeny lenni vele. Végül is jól elbeszélgettünk. Ja bejelentkeztem pedikürbe. Még sose voltam, mert irtó csikis a talpam:) De elhatároztam, hogy mivel nemsoká 3. x-be lépek(na jó még jó pár hónap van addig), jól akarok kinézni. Így tesómhoz is elmegyek nagykezelésre, mert a bőröm...nagyon gáz. Már csak a fodrász van hátra és asszem jó is leszek. Azért egy kis szoli sem ártana...na de ne legyek telhetetlen.
Hazafelé vettem cumisüveget, szivacsos matricákat, kis gereblyét(mert csak 70Ft volt) és egy babapórázt. Ja meg Reniékhez is beugrottam, kapott Kori is gereblyét:)

Ancsika imádja a pórázt, lelkesen szaladgál vele és legalább nem esik hasra, ha meghúzzuk, mert rövid a szára. Majd csinálok képet róla. A matricákat a kiságy köré raktam a szekrényre és az ajtóra, így egész cuki babasarkunk van. Mert még velünk alszik. A szobája még nem áll sehogy se, de egyébként nem zavar minket semmiben, elfér itt. Meg nyáron a szobácskája a legmelegebb a házban és csak jövőre fogunk oda légkondit venni. Remélhetőleg addigra fogyok vmennyit és ha nem jön semmi közbe, talán a kistesó projektbe is belekezdhetünk.

Pénteken nagy szélvihar volt, így elnapoltuk a Ringatót Renivel, mert jövő héten megyünk 15 hós oltásra, nehogy vmi legyen a gyerkőcökkel. D.u. jött hozzánk Hajni látogatóba, majd mentünk Anyumékhoz és vittük Korit is, mert Reni dokihoz ment, így ismét bébicsősz lettem. Kori persze halálra rémült, hogy elveszem anyájától, betuszkolom a kocsiba és elrabolom. Mikor Ancsit meglátta, már megnyugodott. Annám meg igazi kis ápolónő volt, mert törölgette Kornél nóziját és a könnyeit, simogatta, leült mellé és a kezét fogta meg odabújt a buksijával hozzá. Azelőtt ilyet nem csinált, biztosan nagyon sajnálta Korit. Édesek voltak együtt.

Ancsika szavai is bővültek: köszi, tessé(tessék), pusziii(punci vagy puszi, attól függ mennyire hosszan mondja az i-t). Tudja mi a különbség a motor és az autók hangjában. Szagolgatja a virágokat, szól, ha fúj a szél. De bilizni nem akar. Pedig pár napja reggelente kakil, de ma is intett, hogy neki bili nem kell. Majd később úgyis rájön, hogy jó móka-persze nem nekem:)
Énekli a Barik köztöt: Júújjj ééééé áááááá
Szokott nyögni, ha felkel, lehajol: juj, jaj, húúú, hoppá és mikor felveszi: na! Kis bohócom:D
Szeret rajzolni mindenféle papírra és tudja, hogy a lufit fújni kell. Tegnap meg a kazánban látta a tüzet és annyira próbálta elfújni 2 m-ről, hogy a végén már nyálacskája is jött.
Kapott hajcsatokat, bár inkább szopogatja, amikor csak teheti. Azért ma igyekszem megint valami frizut kreálni neki, mert sógoromékhoz megyünk vendégségbe-bár most épp aktívan fogyózok, de azért meg fogom kóstolni, hiszen halászlé lesz, az meg ugye felénk alap, hogy enni kell. Anna is imádja.

2011. április 5., kedd

Megfogyva bár, de törve nem

Nekem is sikerült elkapnom Babutól a torokfájást. Míg ő mosolyogva, minden gond nélkül meggyógyult(szerencsére), én lerobbantam. Persze hozzájött egy nagy torta is, amit após névnapjára gyártottam. Szóval a szombati ünnepség után mehettünk az ügyeletre velem:( Hétfőn Apu kórházba került szívritmuszavarral, bár benn nem jelentkezett neki semmi. Kedden kis sétát tettünk Ancsival, mert kell a gyereknek a mozgás, mire szerdán épphogy éltem. Másfél órán át küzdöttem, hogy talpra álljak és félájultan elautóztunk Anyuhoz. Belázasodtam, hánytam stb. Emiatt 2 éjszakát is Anyuéknál voltunk, mert Ancsit is alig bírtam ellátni. Csak pelenkáztam, fürdettem. Ennyi. Napi 1kg-ot fogytam, így most 4-el lettem kevesebb. Szerencsére senki nem kapta el tőlem.
Vasárnap már hazajöttünk teljesen, de én gyorsan kitakarítottam előtte a házat-mert betegen azt kell. Tegnap meg jött a védőnő, majd Ági és Debu:) Majd ebédfőzés. Utána akkorát aludtunk a gyerekkel:)
Apum még kórházban. 7végén itthon volt, lett ritmuszavara, de a dokinak letagadta. Miért? Mert szombaton volt nálunk Dr.Ostoba(tesóm), aki szerint a műszerek tévednek és apum jól van, ha úgy érzi és én ne beszéljem bele, hogy beteg. Meg ne mondjam, hogy a fibrillációtól megállhat a szíve. Erre kiosztottam, hogy talán én jobban tudom, elvégre szakmám, meg ugye én jártam fősulira. De mindegy, mert addigra fater már nem adott az én szavamra, csak tesóméra. Ez van. Megint csak dohogok itt magamban a tehetetlenségtől. Végignéztem unokaöcsémen...inkább nem is gondolok bele, hogyan roncsolja az egészségét. Mert nekem kuss van és csak a rosszat látom...de ez általában bejön sajnos. Akkor meg tesóm szerint én vonzottam be nekik. Azt hiszem én nem leszek neki soha elég jó testvér.
No de sebaj, azért még kiccsaládomnak jó vagyok:)
Tegnap is már reggel 6kor sütöttem sütit, hogy Ati is vihessen melóba. Erre 5 perc kellett még a sütésből, de neki mennie kellet:( A védőnő sem kért:( Majd Ágiék sem, mert ugye hétfőn se tojás se hús:( Jó kör volt:)

A torta(dupla volt 2 piskóta-barna és fehér és 4 adag csokikrém:) meg csokimáz a tetején)
Ma megpróbálkozom a kondival. Csak lightosan. Majd jövő héten újra bekeményítek, de addig még power kell és sok folyadék, mert minden porcikám mi van száradva.

2011. február 18., péntek

Nem vagyok szüli feli

Igen, meg kellett állapítanom, hogy mióta kondiba járok, az izmaim növekedésével a lakásban lévő rendetlenség is növekszik. Pedig igyekszem. De már főzni sincs kedvem, mert ugye rendetlenségben nem lehet főzni(lévén annyira nincs sok edényem) és mire elpakolok, letörlök mindent, elkészül a kaja és ott az újabb halom. Azt hiszem valamit rosszul csinálok. Miért nem elég nekem a bedobok valamit a sütőbe vagy valami rizottó vagy tokány vagy mifene? Nem nekem habarás kell, meg pácolni, meg serpenyőt piszkolni meg tésztát gyúrni, mert túrós tésztának csak az a jó és akkor még pörc is kell hozzá, mert így növelhető a mosogatnivalók száma. Ezek után meg mit csodálkozok, hogy foltosodok a porallergiától?! Ekkor kapcsoltam, hogy tán a gyereknek sem biztosan jó ez, így sajnos vissza kell állnom a heti 2 nagytakarításra:( Faxa! Tegnap előtt nekiálltam mindent felszedni a földről, felporszívózni és felmosni az egész lakást. Aztán még ágyat húztam, cumit főztem, mosogattam, gyereket etettem és kidőltem. Törölgetni meg már lusta voltam.

Jókat tudok itt sírni arról, hogy mennyire nem akarok takarítani, mi? Pedig Anyunak is kellene segítenem. Nem győzi szegény, de most Fater sugároz, mint Paks, volt vizsgálaton és kiderült, nincs csontáttéte. Ez is valami. Hétfőn vizsgálják tovább a prosztatáját.

Na de jó dolgok is vannak: ma önszorgalomból 2 és fél órát nyúztam magam a kondiban. Olyan csini kis bicepszeim nőttek:) Ja és meghívtak jakuzázni. Szokás szerint megint akkor, mikor megjött pfff...már mondtam a sógoromnak és a sógornőmnek, nekem nem kell mensi naptár, mert ők vagy akkor hívnak fürdeni vagy akkor jönnek-és persze agresszív vagyok olyankor. Szóval mindig ráéreznek. Ja igen, a nőgyógyot megint elhalasztottam. De a mozgás mintha jót tenne. Meg annyi időm sincs nyavajogni.

Feltétlen le kell írnom, hogy igen kedves Ági, eljött a pillanat, mikor a gyerektől hangyafasznyit sem haladok semmivel. mert ott van, láb alatt, amit elteszek, kiveszi, kiönti, széttépi, nyálazza, üvölt és elkezdődött a hanyatt vágja magát és durcázik korszak. Igen! Ezért jó szülőnek lenni! Mellesleg benne nem anya vízszintérzékelő van, mint Áron babában, hanem anya-libidó méter. Mikor végre nem hótfáradtak vagyunk és gondoljuk, hogy akkor remélhetőleg ma is elalszik a gyermek 10 előtt, hisz már ez megy 3 napja és végre lesz valami, akkor ez sosincs így. Mert pont akkor őkelme nem hajlandó elaludni, nézelődik, ugrál, mászik rajtunk, míg mi el nem alszunk. Akkor valamikor az éjszaka közepén felébredek, mert a húdeszekszi hálóingben megfagyok és beteszem a kis rosszcsontot az ágyába és felveszem a jajdenemakarokdugni hálóingem:) és alszok tovább.
Persze néha kicselezzük és lekapcsoljuk a tévét, majd legalább fél óra visszafojtott röhögőgörcs és tettetett alvás után elalszik Ancsika. Olyan édi olyankor, mert hi-hi hangot ad ki(mintha kérdezné, ez mi?), mert nem érti, miért nem tévézünk és integet a sötétben világító cumijával. Majd belenyúl az orrunkba, nehogy aludjunk.

2011. február 10., csütörtök

Zsúfolt nap

Tegnap alig tudtam felkelni. Az is nehezítette, hogy rosszul aludtam. Atival összezörrentünk este. Jaj nem komoly dolgon, csak úgy gondoltam, most megmakacsolom magam és haragszom-hozzáteszem a nagy semmiért(kialudt a tűz a kazánban és nem akartam hősugárzót kapcsolni 1 órára, míg Ati hazaér, Anna meg kismajomként tapadt rám ráadásként). Szóval kimásztam az ágyból, reggeli, készülés a kondiba, amihez smink:) is kell. Mert az jó, hogy ha szenvedek, legalább a fejem nézzen ki valahogy a tükörben.
Babut leraktuk Anyuéknál, én meg mentem izzadni. Meg kellett állapítanom, hogy alakulok, feszesedek napról-napra. Aztán gyógyszertárba bárányhimlő elleni szuriért, majd gyerekért, majd orvoshoz rohantunk. Ancsim nem aludt délelőtt semmit, a dokihoz érve épp bealudt volna. Gondoltam 5 perc van még a rendelésből, esetleg 20 percet várunk és mehetünk. Másfél óra lett belőle. Anyu is jött velünk. Éhesen, hótfáradtan ültünk, Ancsi persze üvöltött benn a dokinál(addig kis mosolygyár volt) :S Mivel 2re értünk Anyuékhoz, én meg teljesen kimerültem, így ott kajáltunk, Babuka közben aludt egy nagyot-bő 3 órát. Megint jó későn értünk haza és oly boldog voltam, hogy fél 8kor még moshatok...

Most még hálócuccban ücsörgök, miközben két szép fácán csücsül a mosogatóban rám várva. Még jó, hogy 1re kell ma ebéd, mert alig tudom összeszedni magam. Főleg ha belegondolok, hogy legalább fél óra lesz mire a jószágokat feltrancsírozom...
Elfelejtettem írni, hogy találtam egy nagyon fini és egyszerű levest: pirítunk hagymát, rá reszelt répa(30dkg)-megpárolni, reszelt főtt tojást(6db) adunk hozzá(én később összeturmixoltam) és víz, só, bors, leveskocka. Tejfölös, kevés lisztes habarás, mustár, citromlé(snidling-ha van) ízesítésnek. Fél óra alatt kész a francia tojásleves és Anna is imádja.

2011. február 8., kedd

Ismét csak magamról...

Tavaszodik. Igen, bár ma kissé fagyos reggelünk volt. De a madarak csiripelnek rendületlenül, tavaszillatot hoz a szél innen a dombról. Szeretek arra sétálni, bár egyeseknek lehangoló, nekem valahogy megnyugtató, sőt szép is a temetődomb. Sok virág, fa, fű, bokor, sünikék:) Másrészt nyomaszt egy csomó dolog. Már leírni sem nagyon tartom érdemesnek, mert csak felesleges siránkozás lenne részemről. De mégis, hisz nem jó mindent magamban tartani. Az egyik dolog, amin rágódom, egy régi barát, akit nem értek és talán nem is fogom megérteni, mit miért csinál/t. Miért tűnt el mostanában és miért kell folyton nekem keresnem, ha hallani akarok felőle? A másik az egészségi állapotom. Szuperül vagyok, komolyan, már vagy 5 éve nem voltam ilyen jól, csak ez a szülés utáni fa..ság! Minden héten bőgök emiatt.
Aztán ott van a tesóm. Őt sem tudom hová tenni. Kedves és mégis idegenként viselkedik velem. A szomszédait többre tartja nálam. :( Nem bírja, hogy Atival jól megvagyunk, hogy nekem lányom lett, meg az egész életem nem tetszik neki...és ez fáj. Mások miért jönnek ki jól a tesójukkal?! Vagy ha ennyire nem bír, minek játssza a defaszánmegvagyunk dolgot mások előtt?

Szerencsére tegnap vidám dolgaim is voltak. Szimpinek talált egy idős mammer a kondiban és folyton csevegni akart velem. Ez édi, csak én épp küzdöttem a súlyokkal, ő meg nagyothall és felét nem hallotta a mondandómnak. Aztán szimpatizál velem egy férfi-nő valami. Asszem nő, bár én lopva mindig nézem, mikor bukkan elő valami a lába közt:) Szerintem pasi, hívják bármilyen női néven is, mert ilyen izmai nincsenek egy nőnek. Tegnap megint szóltak, hogy nem kéne pusáp(lol) melltartóban edzeni jönni. Nem tudom mivel bizonyítsam, nekem sima sport van, csak van,ami kitöltse-bár tegyük hozzá, a mai melltartók bármilyen mellel csodát tesznek:) De ez a "beszólás" kicsit simogatta a lelkem:)

2011. február 5., szombat

Gyúrok vazze!

Szorgalmasan járok a kondiba, emellett főzök, mosok és igyekszem rendet tartani. Nos ez utóbbival kissé hadilábon állok időnként :) A szerdai edzés után klassz kis izomlázam lett, a könyököm kicsit bedagadt, mert túltricepszeztem magam. Emiatt Babukát is alig bírtam cipelni. Az nagyon tetszik neki, hogy kissé robotszerű lett a mozgásom és simán meg tud lépni előlem. Rendszeresen megvárja, míg valahogy leülök mellé, majd kicsit arrébb ül. Ekkor én megindulok négykézláb utána, mint egy reumás csiga:D, de addigra ő két lábra áll és elhúz ki a konyhába, majd mire utolérem, már a lépcső felénél tart.
Egyéb dolgokban is akadályoz az izomláz, de arról inkább a Kedvesem tudna mesélni:) Hisz milyen romantikus az, hogy: Várj, mindjárt felkelek...pillanat...jövök mááár...indulok...kitartás, maradj még úgy....érkezem...órák kérdése.... És mindez akkor, mikor egymás mellett fekszünk és én megpróbálok egyáltalán felé fordulni:) Na de így legalább tuti nem lesz kistesó:DDD

Tegnap is nyúztam magam. Bár sajnálom, hogy nem készült videó. Néhány csaj csak nézett, mikor kimásztam az egyik gép alól. Igen alóla, mert be voltam bújva egy kis popó erősítésre és amíg a nőci ott állt velem, addig megcsináltam 3-4 gyakorlatot, mikor elment még 2t és aztán elhasaltam. Majd azért még küzdöttem, de végül alig tudtam kikászálódni és talpra állni. Úgy összességében alig vonszoltam magam gépről-gépre. De meg kellett állapítanom a tükörben, hogy a zacskós hasam feszesedett(köszönhetően az étvágycsökkenésemnek is) viszont oldalról nézve magam, a hányinger kerülgetett. Szóval küzdök tovább. Azt is tudom, hogy akaraterővel xarul állok, így nem fogyok 3 hónapon belül igazán fogyni, de nem is az az elsődleges célom. Inkább legyen kevesebb a zsírom és több az izmom.

Azért van még jó hatása az edzésnek: a bútorok alá gurult játékokat, kajamaradékokat könnyedén ki tudom szedni! Nekem ennyi is elég a boldogsághoz:)

Babácska tegnap már nem is sírt Anyuéknál. Játszottak és változatlanul nem akar ott aludni. Ééés Anyumon olyan jót nevettem! Ancsika kiment a nappaliba és megállta a fal előtt, Muter meg kereste mindenfelé. Nem vette észre, mert ruhája színe hasonló a falhoz. Én meg csak álltam és néztem, mert azt hittem Anyu direkt játszik a gyerekkel.

Tegnap volt végre nálunk Kriszta és Kornél! Bízom benne, hogy nekik is bejön, amit kívántam. Eddig 2 barátunknál már sikerült és remélem ismét egy kis bébi érkezésének örülhetünk mielőbb(remélem még idén).

2011. február 3., csütörtök

Változások kora:)

Megint rájöttem, nem tudom hányadszorra, hogy nem jó ez így. Kéne fogyni, mozogni. A boltos csajjal (Barbi) összefutottam olyan jó 2 hete és egészen lefogyott. Mondta, hogy most kezdett kondizni, a fogyózás mellé. Megtudtam, hogy oda nem csak sovány, trendi macák járnak, hanem tőlem nagyobbak is. Mivel mozognom kellene, itthon meg úgysem fogok, gondoltam én is belevágok. De addig még be kellett szereznem rucit, cipőt, melltartót. Jó kis kiadás ez most év elején! Ati szerint ez így nem mehet tovább, mert milyen már, hogy magamra nem akarok költeni. Ezen felbuzdulva, egy szempillaspirált is vettem:) Mert az kell:) Szóval csini edző cuccom már volt, sportcipő jó lesz kondiba, utcára meg kaptam újat.
Ati sógornőjével mentem el először és jelentem, elveszettem a kondi-szüzességem ;D Jó volt nagyon! Azóta már 2-szer voltam és alkalmanként nehezednek a gyakorlatok. Tegnap a tricepszem szépen bedagadt, annyira erőltettem, hogy én mindent elsőre tökéletesen akarok csinálni. Persze ilyen izmokkal...ja és a sok tükörben ooolyan szépen látszik a hasam:S Szemből még nem is gáz, de oldalról...löttyedt zacsinak látom. Szegény férjecském meg nem merte eddig mondani, nehogy bőgjek még ezért is. Ugyanis ez a szülés miatti szétszabdalásom és összetoldozásom is eléggé elkeserített. Ja igen, emiatt még el kell mennem valami tisztességes nődokihoz mielőbb, mert a védőnő már lecseszett miatta. Én azt hittem ez az "állapot" normális szülés után. Na de hagyjuk. Szerintem az izmosodás és a fogyás majd visszaadja kicsit a megtépázott önbizalmam. Legalábbis már javult kicsit a helyzet:)))

Az evésen is változtatni kell. Nincs vacsi:( Csak Ancsi nem eszik egyedül, így én legfeljebb mandarinozok vele, ha nagyon kell. Úgy néz ki, javul az étvágya, bár még mindig válogat. Mindig megmutatja, épp mit enne szívesen. Múltkor repetát kért paradicsomlevesből:) Tegnap meg a husit kevesellte, majd csak akkor ette meg, ha elüthette őket a kisautójával:))) Ja és egyedül akar kanalazni, de akkor is hisztizik közben, mert nem kerül minden kanálba hús! Törekedek arra továbbra is, hogy több zöldséget együnk. Nehéz. Amit megszokik az ember gyerekkora óta, azon lassan tud változtatni. De haladok. 2 napja eszem Ati magvas kenyerét(denemszeretem). Minden nap van párolt zöldség, leves sok zöldséggel, almaszósz stb. Ééés mióta edzek, nem kívánok annyit enni! Tegnap előtt húst ettem zöldséggel és kenyérből meg egy falatot sem! Nálam ez haladás, hisz még a tarhonyás pörihez is ettem. Na megint sokat rizsázok itt magamról!

Amíg kondizok, Babuka Mamázik. De egyre nehezebb otthagyni, mindig nagy hiszti árán marad ott és aludni meg nem akar. Remélem ez helyreáll, mert emiatt éjfél táján alszik csak el:( Szükség van lepasszolni a nagyszülőkhöz, különben túl anyás lesz. Így is az. Bár lassan 3 hete apának, papának és újabban tatának hív. Direkt. Nevet közben és élvezi, hogy bosszankodom. Bár tegnap nagyon hiányozhattam neki, mert esete oly édesen mondta, miközben Danoninozott, hogy Anyaaa:) És pár napja pancsizni kell, vizet csapkodni és inni a zuhanyrózsából. Mert az jó. Aztán Barátok köztöt dalolni, mesélni a Török és a teheneket meg Twinkle twinkle-t mutogatni és énekelni:) Ezek most a kedvencek. Ja és a kukucsolás úgy, hogy már a kis kezével takarja el a szemeit. Már tudja hol a hajunk, fésüli is és Apának is kell hajcsat, még akkor is, ha nincs sok haja, mert akkor bele kell szúrni a csatot a fejébe:D Ennek köszönhetően a 2 új harapós csatom foghíjas lett, a hajgumijaim meg gyakran nyálban úsznak:)