A múlt hét főzésben is bővelkedett,mert Apunak is kaja kellett. Pénteken pl. paradicsomos húsgombóc volt. Ilyet még nem csináltam, nekem nem is ízlett, bár nem tudom miért. Ancsi is kapott kicsi gombócokat, kevés fűszerrel, csipet sóval. Bár értelme nem volt megcsinálni, mert úgyis ment a turmixba,csak kevéske rizst hagytam darabosan, mert csak most kezdi rágni a kajákat. Ízlett neki nagyon. És miért ez lett a kaja? Mert Apu hozott egy csomó paradicsomot és sajnáltam kidobni, így bár egy porcikám sem kívánta, eltettem és lett 18 üveggel(azaz 9 mert Anyuéké lett fele). Anyu meg telefonon adta az utasításokat, hogy mennyi tartósító kell bele és meddig főzzem. Apu segített gyerekre vigyázni és passzírozni. Nővérem meg...szóval nagyon elfoglalt volt épp....azaz a szokásos módon lehetett rá számítani. Még Anyuhoz sem akart bemenni, mondván én közel lakom és majd beugrom a gyerekkel, meg neki családja és munkahelye van és főznie is kell(még jó, hogy nekem ilyen gondom nincs:) ). Aha mindenképp egy 8 hónapos gyereket viszek a súlyos betegek közé. Mert megint voltak olyanok és a tisztaság...vittem is Anyunak egy vagon kórházi fertőtlenítőt meg gumikesztyűt, hogy legalább pisilni tudjon.
Szombaton szerencsére hazajöhetett Anyu és ennek örömére gyorsan kitakarítottam náluk és ebédet is csináltam, hogy neki ne kelljen.
Tegnap végre haladtam az itthoni takarítással és a mosogatnivaló is elfogyott, így késő délután elmentünk Petrával és Bencével babakocsizni, majd játszottunk is egyet náluk. Már sötétben értünk haza.
Belegondoltam, hogy mennyire megváltozott az életünk és azok a barátok, akiknek még nincs gyereke, sajnos kicsit eltávolodtak tőlünk(gondolom unalmas a gyerektéma), emellett lettek újak, akik szintén kisgyerekesek. Bár megértem őket, mert anno én sem igazán tudtam mit kezdjek a gyerekesekkel. Mert nekik biztos napirendjük van és nem is érnek rá a gyerektől semmire meg minek zavarnám őket, mikor biztos ezer dolgok van. Ma már tudom, ez egy hülyeség, de ehhez ez kellett, hogy én is átéljem ezt az élményt.
Ha belegondolok, hogy tavaly még ketten ültünk az asztalnál, én szépen bálnásodtam:) Most meg itt ez a kis apróság, aki mikor hazahoztuk a kórházból, elfért a kispárnán, most meg feléri a tévét, ha odaáll. Aki szinte minden evéskor velünk ül az asztalnál és enni kér hammogva. Akivel együtt eszünk joghurtot esti híradót nézve. Aki nevetve elszökik előlem, ha hívom, hogy arra ne menjen vagy követ mászva a konyhába lelkesen lihegve, mint egy kiskutya. Aki ha reggel felkel, integet lelkesen mindennek és mindenkinek és a karunkban alszik el esténként.
Nincs is ennél jobb dolog a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése